A hölgyek esetében bizony a reggeli rutin olykor jelentősen elhúzódhat, hiszen a frizura igazításán felül a sminkeléssel járó tennivalók is rengeteg időt felemészthetnek. Szerencsére a kellő tapasztalat megszerzését követően a szükséges lépések már jóval gyorsabban kivitelezhetők, ugyanakkor tanácsos minden lehetőséget megragadni annak érdekében, hogy a folyamatot a lehető leginkább lerövidítsük. Mire kell figyelni a műszempillák felhelyezése előtt? bővebben…
hunprobalazs összes bejegyzése
Ezért fontos, hogy a szerelemlakat kizárólag arra kijelölt helyre kerüljön
Kevés csodálatosabb dolog létezik egy bimbódzó szerelemnél, hiszen ilyenkor az ember teljes valójával a másikra koncentrál és ha tehetné, akkor a nap minden percét kedvesével töltené. Ezek azok a hónapok, évek, amikor folyamatosan ki szeretnénk fejezni a rajongásunkat és erre minden lehetséges alkalmat megragadunk. Szerencsére bőven akadnak lehetőségeink, jó néhány esetében pedig még hatalmas kiadásokra sincs szükség. Ezért fontos, hogy a szerelemlakat kizárólag arra kijelölt helyre kerüljön bővebben…
Osztálykirándulás a kisvárdai EKO Parkban
A zöld táblákon szép lassan kirajzolódni látszik a díszes VAKÁCIÓ felirat. Ez pedig nem csupán a tanév végének közeledtét és a bizonyítványosztás idejét jelzi, hanem bizony az osztálykirándulásokét is. Ugyanis számos tanár véli úgy, hogy egy kellemes kirándulás méltó befejezése egy nehéz tanévnek. Osztálykirándulás a kisvárdai EKO Parkban bővebben…