Gyakorta elkövetjük azt a hibát, hogy bizonyos kiegészítők megvásárlásánál nem fektetünk elegendő hangsúlyt a legfontosabb szempontok vizsgálatára. Anélkül azonban sokszor csak azt érjük el, hogy egy idő után inkább mellőzzük az eszköz használatát, hiszen az valamilyen oknál fogva kényelmetlenné válik.
Így járhatunk a cigaretta tartó esetében is, ha nem vagyunk kellően körültekintők. Ez a kis kellék ugyanis remek szolgálatot tehet a mindennapok során, hiszen masszív felépítésének köszönhetően eredményesen megvédi a szálakat, még a komolyabb külső behatásoktól is. Ahhoz azonban, hogy a cigaretta tartó hosszú időn keresztül hű társunk lehessen, feltétlenül figyelembe kell venni a vele szemben támasztott elvárásainkat. A legnagyobb hangsúlyt a méretre – illetve a kapacitásra – érdemes helyeznünk, ez ugyanis alapvetően meghatározza a használhatóságot. Itt elsősorban az dönt, hogy hány szál cigarettát szívunk el egy átlagos napon, ugyanis szerencsés, ha legalább ennyi belefér a tárcába.
Tartsuk szem előtt, hogy miként az alulméretezett cigaretta tartó, úgy a túlságosan nagy modell is komoly kényelmetlenségekhez vezethet. Előbbi esetében fennáll a kockázata, hogy hosszúra nyúlt napon idő előtt kifogyunk a nálunk lévő készletből, utóbbi pedig jelentősen megnehezítheti a tárolást. Tudniillik az akár harminc-negyven szál tárolására alkalmas cigaretta tartó már meglehetősen robosztus méretekkel rendelkezik, így egy átlagos zsebben biztosan nem fér el. Ezért aztán csak rendkívül indokolt esetben tegyük le a voksunkat egy ilyen mellett, mert ha mindenhová külön kell magunkkal vinnünk, az nem épp a legkomfortosabb megoldás. Ugyancsak szenteljünk elég időt a nekünk tetsző cigaretta tartó felkutatására. Ugyan a kinézet itt másodlagos, de hosszú távon azért bőven van jelentősége ennek is.